A Budapest-Belgrád vasútvonalon a teherforgalom február végén indul, a személyszállítás pedig várhatóan március közepétől kezdődik. Erről Aleksandra Sofronijevics, Szerbia építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztere beszélt, aki elmondta: a szerb és a magyar fél minden részletben megállapodott a vonal átadásáról. A következő lépés a két ország rendszereinek összekapcsolása, valamint a mozdonyvezetők és a személyzet kiképzése lesz, a határ menti szakaszokon pedig már zajlanak a technikai munkálatok - írta a vg.hu.
A miniszter tájékoztatás szerint
a Budapest-Belgrád vonalon a menetjegy ára 32 eurónak megfelelő dinár lesz, ami nagyjából 12 ezer forintot jelent egy útra; a retúrjegy így körülbelül 24 ezer forintba kerül majd. Az utazás a tervek szerint három óra tizenöt percig tart.
Ez az ár ellentmond Font Sándor korábbi tájékoztatásának. A Fidesz országgyűlési képviselője egy korábbi Facebook-bejegyzésében közzétett képen az látszik, hogy a Budapest-Belgrád vonatjegy egy útra 26 euróba, azaz körülbelül 10 ezer forintba kerül majd.
A cikkből egyébként az is kiderül, hogy február 27-én éjféltől megszűnik a vágányzár, és elindul a teherforgalom, kezdetben legfeljebb 100 kilométer per órás sebességgel. A teherjáratok tapasztalatokat szolgáltatnak a várhatóan március 15-én induló személyforgalomhoz, amely Budapesten a Keleti pályaudvarról indul és oda érkezik.
A vonalon nemzetközi vonatok, gyors-, személy- és elővárosi járatok közlekednek. A nemzetközi vonatok belföldön csak Kiskunhalason és a határnál állnak meg, a személyvonatok minden állomáson, a gyorsvonatok pedig Kiskunhalas, Soltvadkert, Kiskőrös, Szabadszállás és Kunszentmiklós állomásokon állnak meg; Kunszentmiklós és Budapest között minden megállóhelyet érintenek. Az elővárosi járatok óránként, a nemzetközi, gyors- és személyvonatok pedig kétóránként közlekednek majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott