Számos eszközre elérhető a Windows 10 májusi frissítése, azonban a csomag váratlan hibákhoz vezethet, legalábbis a Lenovo kanadai képviselete szerint. A gyártó közlése szerint akik frissítettek, azok hibákba futhatnak bele, akár "kék halálba" is - írja a hvg.hu.
Konkrétan a 2019-ben vagy 2020-ban indított ThinkPad modellekről van szó, amelyeknél engedélyezett a virtualizáció az Enhanced Windows Biometric Security beállításban.
A Lenovo részletezi is a tapasztalható hibákat. BSoD (kék halál) képernyő bootoláskor, a Lenovo Vantage indításakor és a Windows Defender Scan futtatásakor.
Az is kiderült, hogy a frissítés után egyes felhasználók már nem tudnak bejelentkezni a Windows Hellóval.
Hibák lehetnek az Eszközkezelőben az Intel Management Engine-hez kapcsolódóan, illetve az infravörös kameráknál. Ezeket a problémákat az inkompatibilis illesztőprogramok okozzák, amelyek ütköznek a Windows 10 virtualizációs szolgáltatásaival.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter