A Facebook egy új kampusz építésébe kezdett, ahol egyrészt új hardvert terveznek, de egy új operációs rendszer fejlesztésébe is kezdenek. A hírek szerint ugyanis gondoskodni akarnak arról is, hogy mindenkitől függetlenül működhessenek az eszközök, éppen ezért indul a munka az Android leváltására alkalmas operációs rendszeren - derül ki a PC World cikkéből.
A fejlesztéshez már leigazolták azt a Mark Lucovskyt is, aki annak idején a Windows NT fejlesztésében vállalt vezető szerepet a Microsoftnál.
A Facebook nem költözik el az Androidról: megtartja az alkalmazásait a Google rendszerén is, de állítólag abban már nem bíznak egyáltalán.
A közösségi óriás ezúttal mindent maga szeretne összerakni, nem bízik a versenytársaiban, és ennek hangot is adott. Attól is tart továbbá, hogy ha összetűzésbe kerülne a Google-lal, akkor sokrétű problémákba futna bele - írja a portál, amely feleveníti, hogy főleg kínai cégek - például a Huawei - döntöttek a saját rendszerek fejlesztése mellett, melyeket érintettek az Egyesült Államok kereskedelmi háborús szankciói.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben