E támogatás ugyanis összeegyeztethető a belső piaccal, mivel azon szociális nehézségek elkerülését célozza, amelyekkel a Tarom szolgáltatásainak megszűnése a román régiók közötti összeköttetésnél fenyegetne - derül ki az indoklásból.
Az ügy előzménye, hogy 2020. február 19-én Románia a Tarom légitársaság megmentésére irányuló támogatási tervet jelentett be az Európai Bizottságnak (EB). Ennek része volt 36,66 millió euró összegű, előrehozott részleges visszafizetési lehetőség mellett hat hónap elteltével visszafizetendő hitel.
A brüsszeli bizottság 2020. február 24-i határozatában a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősítette a bejelentett intézkedést.
E határozat ellen a Wizz Air Hungary Zrt. légitársaság megsemmisítés iránti keresetet indított, azt azonban az Európai Törvényszék tanácsa elutasította.
Ítéletében az igazságszolgáltatási fórum pontosította a megmentési és szerkezetátalakítási támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségének vizsgálatát, most először elemezve az iránymutatásban előírt, a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott támogatásokra vonatkozó „először és utoljára” feltételt.
Ez a törvényszék álláspontja
A törvényszék elutasította azt, hogy az EB tévesen alkalmazta volna a jogot. A Wizz Air többek között azt állította, hogy a bejelentett támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségének megállapítása ellentétes az iránymutatásban annak érdekében előírt két feltétellel, amelyek nyomán a nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak nyújtott megmentési támogatást a belső piaccal összeegyeztethetőnek lehet tekinteni:
- a támogatási intézkedés egy közös érdekű célkitűzéshez járul hozzá, valamint
- a megmentési és szerkezetátalakítási támogatásokra „először és utoljára” feltétel vonatkozik.
A Wizz Air szerint ugyanis a bizottságnak meg kellett volna indítania a hivatalos vizsgálati eljárást.
A törvényszék szerint azonban a román közúti és vasúti infrastruktúra rossz állapota miatt nincsenek valódi alternatívák, így az EB joggal tekinthette úgy, hogy a belső légi útvonalak révén történő regionális összeköttetés és a Tarom által biztosított nemzetközi összeköttetés olyan jelentős szolgáltatásnak minősülnek, amelynek megszűnése komoly szociális nehézségeket vagy piaci hiányosságot eredményezhet.
A megmentési és szerkezetátalakítási támogatásokra vonatkozó, állítólagosan megsértett második feltétel, vagyis az „először és utoljára” feltételt illetően a törvényszék emlékeztetett arra, hogy az EB csak akkor engedélyez új támogatásokat, ha legalább tíz év eltelt a korábbi támogatás nyújtása óta, márpedig a Tarom 1997-2003 között kapott korábban ilyen támogatást, és az összes hitelgaranciát azok nyújtását követően közvetlenül lehívták - azaz a legalább tíz év eltelt.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben