A vádirat egy hároméves nyomozás végeredménye, ami szerint a vállalat vezetői közel 7,5 millió eurót költöttek vesztegetésre, hogy megnyerjenek egy 35 millió eurós tendert, amit az orosz ügyészi hivatal írt ki.
A vád állítása szerint a három alelnök engedélyezte annak az alapnak a létrehozását, ahonnan a pénz származott és különböző fedőcégeken keresztül jutott el az orosz partnerig. Amennyiben bűnösnek találja a német bíróság az alelnököket, akár 4 éves börtönbüntetést is kaphatnak és a HP-nek is büntetést kell fizetnie a 35 milliós ügyletből származó profitja után. Nem csak Németországban kell ezekkel a vádakkal szembenéznie a vállalatnak, mert Amerikában is eljárás folyik ellene, ami így újabb lendületet kaphat. A cég szóvivője szerint a vád egy 10 évvel ezelőtti tenderrel foglalkozik, amiben a Hewlett-Packard egyik volt leányvállalata vett részt, amely azóta már megszűnt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Saját aranyukra fáj a németek foga