A cég arról számolt be csütörtökön, hogy közel két év után először nőtt a profitja a második legnagyobb piacának számító Brazíliában, ahol ugyan 4 százalékkal csökkent az értékesített sörmennyiség, a sör literenkénti ára viszont jelentősen, 13,1 százalékkal emelkedett - írja az MTI.
A cég több más fontos piacán is növelte profitját, így például Mexikóban, Kolumbiában, Dél-Afrikában és Kínában, de csak Mexikóban sikerült növelnie az eladott sörmennyiséget. (Komoly kedvezményért küzd a magyar söripar.)
Kapcsolódó
Az egyebek mellett a Corona, a Stella Artois és a Budweiser márkákat forgalmazó óriásvállalat kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 13,8 százalékkal, 5,73 milliárd dollárra emelkedett, ami alig maradt el a szakértők által várt 5,76 milliárd dollártól.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt