Amikor tombol a kánikula, a legtöbben a légkondicionálót használják, feltéve, hogy rendelkeznek ilyen készülékkel. Ám mihez kezdhetnek azok, akik a lehető legtöbbet szeretnék kihozni a ventilátoraikból?
A számítógépes szimuláció szakértői, a Siemens Simcenter csapata kezdett el azzal foglalkozni, hogyan tehetik környezetbarát, mégis hatékony módon hűvösebbé otthoni munkaállomásaikat. Szimulációval tesztelték, hogyan lehet feldobni egy egyszerű ventilátor teljesítményét - adta hírül a Siemens.
Két megoldást is modelleztek: egy jéggé fagyott vizet tartalmazó palackot rögzítettek a ventilátor mögött, illetve előtte. Végül az utóbbi megoldás 27 százalékkal bizonyult hatékonyabbnak a hűtésnél a szimuláció alapján.
Ezt követően a csapat a valóságban is kipróbálta az új hűtési technológiát és az egyikük otthon rögzített is egy jégbe fagyott palackot a ventilátorára. Ez kicsivel jobban segített optimalizálni a hőérzetet és némileg enyhítette a melegben tapasztalható tüneteket, könnyebb volt koncentrálni a munkára a ventilátor közelében lehűlt levegőben.
A kánikula egyik fő kérdése tehát eldőlt: a ventilátor elé érdemes helyezni a jéggel teli palackot.
Ugyanakkor a prototípus-tesztelés során derült ki, hogy a környezeti levegőből lecsapódó párát mindenképpen fel kell fogni valahogy, különben a vízcseppek tócsát képezhetnek a ventilátor közelében.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram