A franciaországi Charles De Gaulle repülőtér dolgozói csütörtökön több fizetést követelve sztrájkoltak, emiatt a járatok negyedét törölték. Olaszországban a Ryanair, az easyJet és a Volotea olcsó légitársaságok személyzete szerdán tartott munkabeszüntetést, ugyanígy a Lufthansa német zászlóshajó és leányvállalata, az Eurowings is közölte, hogy munkaügyi vitákra számít. Utóbbi tandem már be is jelentette, hogy júliusban több mint 1000 járatot, azaz a tervezett hétvégi kapacitásuk 5 százalékát törlik a sűrű nyaralási időszak közepette fellépő munkaerőhiány miatt – ír a Reuters néhány példát arra, ami általánossá válhat idén nyáron az európai repülőjáratoknál.
A Ryanair légiutas-kísérő személyzete sztrájkolhat a nyáron Európában, miután a SITCPLA és az USO szakszervezetek közleménye szerint eredménytelenek voltak a tárgyalások a béremelésekről.
A repülőterek vezetői küzdenek az új munkaerő gyors felvételével és kiképzésével, mivel a járvány okozta visszaesés után újrainduló légi közlekedés járattörlésekhez és órákig tartó sorok kialakulásához vezet. A légitársaságok, amelyeket a világjárvány idején visszaesett utazási forgalom sújtott, erős nyárra számítanak, még úgyis, hogy a magasabb üzemanyagköltségek ellensúlyozására emelik a viteldíjakat.
A légitársaságok kereskedelmi szervezetének, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetségnek (IATA) a vezetője elmondta, hogy a világjárvány előtt is előfordultak súlyos járattorlódások, amelyek most bizonyos repülőterekre korlátozódnak, és amelyeket súlyosbítanak az újonnan felvett személyzet számára szükséges biztonsági igazolványok megszerzéséhez szükséges késések.
Egészen szélsőséges a helyzet a munkaerőhiány terén, egészen szerteágazó területeken van emberhiány: Európában a dublini és a Heathrow-i repülőterek biztonsági átvilágítással foglalkozó dolgozókat vesznek fel, míg Spanyolország kedden bejelentette, hogy 500 további rendőrt vesz fel az útlevélellenőrzésre a forgalmas repülőtereken és turisztikai célpontokon, köztük Madridban.
Ha a munkaerőhiányt nem tudják megoldani a légitársaságok és a repülőtér-üzemeltetők, valamint a most sztrájkra készülő munkavállalókkal nem sikerül megállapodásra jutnia a cégeknek, akkor mindenhol járattörlésekre kell készülni, valamint sok helyen komolyan megnőhetnek a várakozási idők. Minden nyaralni vágyó ezeket vegye figyelembe, mielőtt repülőjegyeket vásárolna.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)