Növeli termelését az Airbus. Az A320-as közép-hatósugarú szériában a jelenlegi 40-ről a harmadik negyedévre havi 43-ra, a negyedik negyedévben pedig 45-re növeljük a gyártási darabszámot - jelentette be Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója. A kisebb A220-as szériából az első negyedév végére négyről havi ötre emelik a termelést. A széles törzsű gépek gyártási volumenét viszont a már januárban tett bejelentés szerint nem emelik meg.
Az Airbus vezérigazgatója szerint a légi közlekedés valószínűleg 2023 és 2025 között heveri majd ki a koronavírus-válságév következményeit, de azt is először a belföldi és rövid hatósugarú járatok esetében. A főként széles törzsű repülőgép típusokat közlekedtető nemzetközi járatok esetében a forgalom még évekig gyengélkedhet mielőtt visszatérne a válság előtti szintre.
A koronavírus-válság miatt lecsökkent kiszállítások és több ezer munkahely leépítésének költségei miatt veszteséggel zárta a 2020-as évet az Airbus, bár a negyedik negyedévben már nyereséget könyvelt el, és az idén már kiszállításai stabilizálódására számít. Az Airbus értékesítési árbevétele tavaly 29 százalékkal, 49,9 milliárd euróra csökkent. A cég összesen 568 darab repülőgépet szállított le a megrendelőinek 2020-ban, ami 34 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A megrendelési állomány is megcsappant: 2020-ban mindossze 33,29 milliárd euró értékben kötöttek üzletet, ami 59 százalékos visszaesést jelentett a 2019-ben realizált 81,19 milliárd eurós megrendelési tételnél.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben