Ajándék hűségpontokat és egy évre szóló, korlátlan utazásra jogosító utalványokat is kisorsol a Qantas azon asztrálok között, akik beoltatták magukat, ezzel ösztönözve a helyieket a vakcinák igénybevételére - írja az Airportal.
A júliusban rajtoló akció részeként bónusz hűségpontok és egyéb utalványok mellett tíz olyan kupont is kisorsolnak négytagú családok között, amely egy éven keresztül korlátlan utazásra jogosít a Qantas és fapados leányvállalata, a Jetstar járatainak turista osztályán. Ehhez az Accor szállodalánc is csatlakozott, így a szerencsés nyerteseket ingyen szállásolják el.
Alan Joyce, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy a járvány előtt évente két menetrendet készítettek, egyet a téli, egyet a nyári menetrendi időszakra, most viszont szinte minden nap újratervezés van a folyamatosan változó helyzet miatt. Legutóbb Victoria állam lezárása miatt kellett lépni, amely a Qantas hálózatának 22 százalékát érinti.
A vezérigazgató korábban olyan nyilatkozatokat is tett, hogy a nemzetközi utazáshoz kötelezővé tenné az oltás meglétét, ezt azóta egyetlen állam, vagy légitársaság sem vezette be.
Ausztrália 26 millió lakosából egyelőre mindössze 4,2 millió kapta meg legalább az első adag vakcinát, a Qantas vezetője ezért több nagyvállalatot is arra kért, hogy hozzájuk hasonló kezdeményezésekkel bátorítsák az embereket az oltás felvételére.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért