A Pfizer előrejelzései szerint 2022-ben rekordbevételt érhet el, mivel az idei évben 32 milliárd dollár értékben adhat el koronavírus-vakcinákat és további 22 milliárd értékben Paxlovid tablettákat világszerte - írja a CNBC.
A Pfizer a múlt hónap végén kezdte meg annak a koronavírus vakcinának a vizsgálatát, amely az omikron variánst célozná meg a 18-55 év közötti felnőttek körében. Albert Bourla vezérigazgató szerint a vakcina márciusra elkészülhet.
A Pfizer és a BioNTech azon dolgozik az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósággal (FDA), hogy még ebben a hónapban felgyorsítsák Covid-vakcinájuk engedélyezését az 5 év alatti gyermekek számára, amely az utolsó olyan korcsoport maradt az Egyesült Államokban, amely nem jogosult a védőoltásra.
A vállalatok arra számítanak, hogy az 5 év alatti gyerekeknek végül 3 adagra lesz szükségük: a közeljövőben ráadásul az is lehetséges, hogy az első két oltást az FDA engedélyezheti, míg a harmadik adaggal kapcsolatos vizsgálatokat befejezik.
A Pfizer azon is dolgozik, hogy felgyorsítsa a Covid-elleni tabletta, a Paxlovid gyártását és szállítását. Bourla elmondta, hogy a Pfizer arra számít, hogy az idei első negyedévben 6-7 millió, az év végéig pedig 120 millió adagot állít elő. Az Egyesült Államok eddig 20 millió adagot rendelt, és júniusra 10 millió adagot várnak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga