A PayPal Holdings azt közölte - írta meg nem sokkal ezelőtt a Bloomberg -, hogy felmondja a Phoenix Sunsszal kötött szponzorációs szerződését abban az esetben, ha a csapatnak Robert Sarver marad az elnöke.
A PayPal 2018 óta szponzora a város kosárlabda csapatának, de a világcég ez év végén leveszi a logóját a Suns mezéről, ha Sarver - akinek 35 százalékos tulajdonrésze van a csapatban - továbbra is a Suns-nál dolgozhat. Az indok világos: a liga vizsgálata megállapította, hogy az elnük rasszista rágalmakat használt és zaklatta a női alkalmazottakat.
Az ügy olyannyira komoly, hogy a PayPal elnöke jegyzi a cég közlemémnyét. "A PayPal egy értékvezérelt vállalat, és erős tapasztalattal rendelkezik a rasszizmus, a szexizmus és a diszkrimináció minden formája elleni küzdelemben" - közölte Dan Schulman. Az elnök hozzátette: átnézték az NBA-liga független vizsgálatának jelentését a Phoenix Suns tulajdonosával, Robert Sarverrel kapcsolatban, és úgy találták, hogy "a magatartása elfogadhatatlan és ellentétes értékeinkkel.”
Az Országos Kosárlabda Szövetség a héten azt közölte, hogy Sarver egy év eltiltást kap és tízmillió dolláros pénzbírságra ítélik a független vizsgálat eredményeként.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben