Norvégia hajlandó lenne annyi gázt szállítani Ausztriának, hogy az teljesen függetlenedhessen Oroszországtól, mint földgázszállítótól. Állítólag évi 75 TWh gáz szállításáról lenne szó, ami a 90 TWh-s éves osztrák földgáz felhasználásnak több mint 80 százaléka – írja a Telex.
A különös norvég-osztrák ügylet esélyeiről a Cyber Threat Report számolt be a Kurier értesülésére hivatkozva. A Kurier úgy tudja, a norvégok ragaszkodnak ahhoz, hogy megszerezzék az OMV részvényeinek legalább 51 százalékát.
Az OMV-nek jelenleg két fő részvényese van: az ÖBAG osztrák állami vagyonkezelő 31,5 százalékkal, és a Mubadala Petroleim and Petrolchemicals Holding Company LLC (Abu Dhabi) 24,9 százalékkal. A két részvényes egy szindikátusi szerződés alapján együtt irányítja az OMV-t. A fennmaradó 43,1 százalék részben intézményi befektetők, részben pedig egyéb részvényesek kezében van. A lap szerint az osztrák kormány és az ÖBAG célja, hogy az ország egy éven belül függetlenné váljon az orosz gázellátástól.
Az osztrák sajtó értesülései szerint az arab MPPH kész lenne tárgyalni a részesedés eladásáról, ugyanakkor az egész ügylet meglepő lenne, mert eddig Norvégia azt kommunikálta, hogy nem tudja növelni a szállítását.
Norvégia bevétele tavaly már majdnem 50 milliárd euró volt csak a gáz eladásából, vagyis nagyjából minden norvégra jutott 4 millió forint ilyen bevétel. Ráadásul Norvégia olajat, olajszármazékokat és villamosenergiát is értékesített a külpiacokon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben