A spanyol AS szerint 2007 és 2008 közötti időszakban találtak a nyomozók olyan adatokat, amelyek alapján a futballistát és az édesapját is elítélték. Neymarék egy 2014-ben hozott ítéletet fellebbeztek meg, amelyet most elutasított a bíróság.
A sportolónak nem ez az első ilyen esete. Még 2012-2014 között 63 millió realnyi adót "felejtett el" befizetni, adóbevallásai nem fedték a valóságot, melyen következtében zárolták a csatár vagyonát és 45 millió euró büntetés és adóhátralék befizetésére kötelezték.
Korábban pedig a 2013, a Santosból a Barcelonába történt átigazolása miatt is vizsgálták. Mint ha divat lenne ez a Barcánál. Javier Mascheranót például egy év felfüggesztett börtönre ítélték januárban, míg Lionel Messi 21 hónap börtönt kapott adócsalásért.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben