Számos online szolgáltatás kínál a hagyományostól eltérő bejelentkezési lehetőségeket. Ezek azok, amikor a felhasználó nem egy jelszó beírásával lép be a fiókjába, hanem valamilyen hitelesítésre alkalmas eszközzel, például egy applikációval. Az Engadget szerint ennek a rendszernek a Microsoft is elkötelezett híve: az év elején vezették be ugyanis az első ilyen megoldásokat, igaz, akkor még csak a vállalati ügyfeleknek. A következő hetekben viszont mindenkire kiterjesztik ezt a módszert - olvasható a portálon.
A változások eredményeként a rendes felhasználók is igényelhetik, hogy a Microsoft-fiókjuk jelszómentessé váljon, és olyan alternatívákkal jelentkezzen be egy-egy (a cég által üzemeltett) szolgáltatásba, mint a Microsoft Authenticator, a Windows Hello, vagy SMS-ben/e-mailben küldött kód. A módszer a Microsoft közlése szerint az olyan naponta megnyitott appoknál is működik majd, mint az Outlook vagy például a OneDrive.
Ahhoz, hogy a felhasználó csatlakozhasson a Microsoft-féle jelszómentes világhoz, előbb le kell töltenie a cég Authenticator nevű szoftverét (az Android-verzió itt, az iOS pedig itt található), amit ezután össze kell kapcsolni a már regisztrált és aktívan használt Microsoft-fiókkal. Ha ez megtörtént, a fiókbeállításoknál kikapcsolható a jelszó kötelező megadására vonatkozó parancs. (A folyamat utólag bármikor visszacsinálható.)
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán