A hírt először az UNIAN ukrán hírügynökség szerint egy ukrán kormánypárti képviselő, Olha Vaszilevszka hozta nyilvánosságra a Telegram üzenetküldő portálon.
Koboljev a Facebookon azt írta, hogy a menesztéséről a sajtóból értesült, ezért a hírt nem tudja kommentálni. Közölte, hogy ő maga nem nyújtott be felmondást.
Később az Uktajinszka Pravda hírportál szerint a kormány saját honlapján is megerősítette, hogy felmentette posztjáról Koboljevet. A kormányzati hírportálon közöltek szerint szerdán tartották a Naftohaz vállalat közgyűlését, amelyen megvizsgálták a cég tavalyi tevékenységéről szóló jelentést. A Naftohaz vállalatcsoport nettó konszolidált vesztesége 2020-ban 19 milliárd hrivnya, azaz több mint 204,4 milliárd forint volt. A részvényesekből álló közgyűlés nem tartotta kielégítőnek a Naftohaz felügyelőtanácsának és vezetésének tavalyi évi tevékenységét - idézte a hírportál a kormányzati közleményt.
A hírportál közölte, hogy a Naftohaz előző napi magyarázata szerint a veszteséget főként az alacsony kereslet, a földgáz alacsony világpiaci ára, illetve a fogyasztóik tartozásai okozták. A hírportál emlékeztetett arra is, hogy tavaly márciusban a kormány még támogatta a Naftohaz felügyelőbizottságának a javaslatát, hogy hosszabbítsák meg Koboljev kinevezését további négy évre.
Koboljev 2014. március 26. óta töltötte be a Naftohaz vezetőjének posztját.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek