A Magyarországon még érvényben lévő benzinárstop miatt egyes töltőállomásokon úgy „védik” a hatósági áras üzemanyagot, hogy nem szolgálják ki a külföldi rendszámú autósokat – hívta fel a Maszol figyelmét egy olvasó. B. M. az Érmihályfalva–Nyírábrány határátkelőhely közelében él.
A szerkesztőségnek címzett levelében azt írta, hogy május 13-án Budapestre autóztak családjával, és Nyírábrányban szerettek volna tankolni, csakhogy: „A kútnál szép kis meglepetés ért minket, mert a töltőkre ki volt függesztve egy üzenet, hogy »csak magyar rendszámú autót szolgálunk ki« (…) pozitívum, hogy más kutakon nem fordult velünk hasonló eset” – írta olvasónk.
Sorait azzal zárta, hogy „sajnos két hét elteltével sem változott a helyzet”. Tény, hogy amióta a magyar kormány elrendelte az árstopot, amelynek alapján a standard benzin, illetve gázolaj esetében a 480 forintos literenkénti árplafon van érvénybe, sok vitát szült Magyarországon, hogy megengedhető-e a külföldieknek a tankolás a magyar kutakon.
A korlátozásnak nem lehet jogalapja, hiszen sok erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai személy magyar állampolgársággal is rendelkezik, emellett sok magyarországi lakhellyel rendelkező magyar állampolgárnak van külhonban vállalkozása, és akár külföldi rendszámú cégautóval is közlekedhetnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj