A Nike 4,8 milliárd dolláros forgalom mellett 1,04 dolláros részvényenkénti profitot termelt a júliusban kezdődött pénzügyi éve első negyedévében. A cég tavaly ilyenkor 1,03 dolláros részvényenkénti eredményről adott hírt, forgalma 5,43 milliárd dollárt tett ki - írta a CNBC.
A Nike részvényei közel 7 százalékkal megugrottak a bejelentést követően a New York-i tőzsde határidős piacon. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők részvényenként 97 centes eredményt vártak 4,9 milliárd dolláros forgalom mellett.
A világ legnagyobb sportszergyártójának eredménye a recesszió kezdete óta minden negyedévben elérte vagy meghaladta az elemzői várakozásokat, hála a szerkezet-átalakításoknak, a készlet-leépítéseknek és a költségcsökkentő lépéseknek. A Nike munkaerő-állomány 5 százalékát bocsátotta el az elmúlt időszakban miközben marketing és munkaerő-költségeit 17 százalékkal csökkentette.
Ennek ellenére a Nike győzelme nem teljes, hiszen a legnagyobb piacának számító Egyesült Államokban továbbra is rendkívül alacsony a cikkei utáni kereslet, sőt Japánon és a feltörekvő piacokon kívül minden piacán forgalomcsökkenésről számolt be. A cég szeptemberben kezdődött negyedévre vonatkozó megrendelés-állománya ráadásul 6 százalékos visszaesést mutat.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Nevetséges áron kínálnak lakóházat a Bakonyban

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Moszkva ajánlatot tett Ukrajnának, a dátum is megvan

Baráti üzletembernél nyaralgatott a miniszterelnök, az ellenzék a fejét követeli

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Mint egy katasztrófafilm: ma elnyelheti a víz a parajdi sóbánya látogatott csarnokait - KÉPEK

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Keményen odaszólt Matolcsy az Állami Számvevőszéknek
