Az elmúlt hónapban 3,02 millióval, illetve 27 százalékkal utaztak többen a légitársasággal, mint egy évvel korábban. Az írországi cég szerint mindez megfelele a várakozásoknak, a téli időszak vonatkozásában azonban óvatosak a becslések. A cég közleményében arra is kitért, hogy kilenc Boeing Co. 737-800-as repülőgép vásárlására írt alá opciós megállapodást, a több mint 500 millió dollár értékű üzlet szerint a szállításra 2007 második felében kerülhet sor. A Ryanair nettó profitja 64 millió dollár volt a második negyedévben, az egy ülésre jutó nyereség 3 százalékkal emelkedett.