Az Uber France okostelefonos alkalmazása az UberPop, amelynek segítségével saját gépjárművüket használó, nem hivatásos sofőröket és a városon belül közlekedni kívánó személyeket kapcsol össze. A szolgáltatás keretében a társaság határozza meg az árszabást, szedi be minden fuvar díját az ügyféltől (azt megelőzően, hogy annak egy részét a jármű nem hivatásos sofőrének kifizetné), és kiállítja a számlákat.
A cég ellen büntetőeljárás indult a szolgáltatás miatt. A társaság azzal védekezett, hogy az a francia jogszabály olyan műszaki szabálynak minősül, amely a műszaki szabványokról és szabályokról szóló irányelv értelmében információs társadalommal összefüggő szolgáltatásra vonatkozik. Márpedig ez az irányelv megköveteli a tagállamoktól, hogy jelentsék be az Európai Bizottságnak minden vonatkozó tervezetüket - márpedig a jelen esetben ez elmaradt.
Kapcsolódó
Az ügyben eljáró lille-i bíróság azt kérdezte az Európa Bíróságtól (EB), hogy a francia hatóságok kötelesek voltak-e a törvénytervezetet előzetesen bejelenteni a Bizottságnak.
Mai ítéletében az EB kimondta, hogy a tagállamok megtilthatják és szankcionálhatják az UberPophoz hasonló szállítási tevékenység jogellenes gyakorlását anélkül, hogy az ilyen tevékenység gyakorlását büntetendővé nyilvánító törvény tervezetét előzetesen be kellene jelenteniük a Bizottságnak.
A bíróság 2017. december 20-án az Uber Spain ügyben kimondta, hogy a Spanyolországban kínált UberPop szolgáltatáshoz hasonló szolgáltatás a közlekedés területén nyújtott szolgáltatások körébe tartozik, és nem minősül az irányelv értelmében vett, információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak.
Fotó forrása: StockSnap.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz