A bejelentés szerint Svájcban vezetik be először - többféle bútortípusnál - a bérlési lehetőséget. Ha pedig a lízing időszak lejár, a visszavett használt bútorokat a svéd cég felújítja és eladja, miközben ezzel meghosszabbítják a bútorok élettartamát is - mondta Torbjorn Loof, az Inter Ikea vezetője a napilapnak.
Az Ikea egyre másra próbál újításokat bevezetni. Az egyik részeként a bútoróriás több nagyváros központjában is kisebb üzleteket nyitott. Most pedig jöhet a bútorok lízingelése: ez első körben a vállalati ügyfelek számára indul íróasztalokkal és irodai székekkel, a második körbe pedig a konyhai bútorok kerülhetnek be - írta a portál. A további tervek között szerepel külön alkatrészboltok kialakítása is.
A korábbi bejelentés szerint idén elindítja a magyar piacon is a használtbútor-bizniszt a társaság. A bútorok második élete néven futó program részleteiről és az indulás pontos dátumáról azonban csak a szolgáltatás bevezetésekor adnak részletes tájékoztatást. Ez a program Csehországban és Szlovákiában már bevált, az elmúlt egy évben 4800 terméket értékesített újra. A lényege az, hogy a cég visszaveszi a megunt, már nem használt termékeit. Ezekért cserébe ajándékkártyát ad, amit le lehet vásárolni. A visszavitt, de használható termékeket pedig újból eladják.
A magyar leány 2019-ben a már meglévő három áruházára, illetve online szolgáltatásainak fejlesztésére fókuszál, ezért egyelőre nincs tervben egy újabb nagyáruház vagy belvárosi kis üzlet létrehozása Magyarországon.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben