A Lufthansát, a Swisst, az Austrian Airlinest, az Eurowingset és a Brussels Airlinest is magába foglaló német cégcsoport honlapján közölt eredmények szerint a cégcsoport a fél évet 3,6 milliárd euró adózott veszteséggel zárta, míg egy évvel korábban 116 millió eurós mínusz volt a mérleg.
Az árbevétel 52 százalékkal 8,1 milliárd euróra csökkent, mivel a járvány miatt bevezetett utazási korlátozások okán 66 százalékkal 23 millióra csökkent az utasforgalom.
A kiadások 34 százalékkal 12 milliárd euróra csökkentek, az üzemi eredmény a tavalyi 417 millió eurós nyereség után idén 3,4 milliárd euró veszteséget mutatott. Az eredményt némileg javította, hogy a műszaki szolgáltatásokat nyújtó Lufthansa Technik és az áruszállítási üzletág nagyobb haszonkulccsal tudott működni, mint tavaly ugyanilyenkor.
Elemzésében a Lufthansa-csoport azt írta, bár az év végéig az európai hálózat 95, a hosszútávú hálózat 70 százalékán helyreáll a közlekedés, az év végén is csak a tavalyi járatszám fele fog közlekedni.
Emiatt jelentős karcsúsításon esik át a cégcsoport, 22 ezerrel csökkentik a dolgozói létszámot, a felsővezetők körében 20 százalékos elbocsátás lesz, a flotta méretét pedig legalább száz géppel csökkentik. A csoportnál az év elején 760 gép volt használatban.
A Lufthansát a kilábalásban a német államtól kapott 9 milliárd eurós segélycsomag is segíti.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram