A Mercedes-Benz Hungária Kft. közleménye szerint, 2013-ban összesen 2677 új járművet értékesített a társaság Magyarországon, ebből 1587 volt a személyautó. A személyautókon belül továbbra is népszerűek maradtak a kompakt és ezen belül a kecskeméti modellek, amelyből 400 darabot adtak el, illetve kiemelkedően teljesített az ML terepjáró is.
A személyautó üzletágban 2013 kiemelt jelentőségű év volt, a kizárólag Kecskeméten készülő CLA, a Daimler történetének legnagyobb frissítésén átesett E-osztály, valamint a luxuskategória legnagyobb példányszámban eladott új S-osztály bevezetése miatt.
2013-ban a Mercedes-Benz Hungária Kft. kishaszonjármű üzletága 532 járművet adott el a nehéz piaci körülmények ellenére, valamint 558 darab nagyhaszonjárművet is szállított megrendelőinek. Tavaly nőtt a kereslet az eredeti alkatrészek iránt, mintegy 8,1 százalékkal több Mercedes-Benz alkatrészt adtak el, mint egy évvel korábban.
A használtautó értékesítésben is komoly növekedést ért el a cég az elmúlt évben. A jahreswagen.com minőségi használtautó program keretében mintegy 250 darab tanúsított és garanciális használt gépkocsit értékesítettek a Mercedes-Benz Hungária Kft. partnerei, ez közel 50 százalékos növekedést jelent.
Kiemelkedően sikeres évet zárt az EvoBus Hungária Kft., mely 2013-ban 179 új Mercedes-Benz buszt adott el Magyarországon, ezzel a hazai autóbuszpiac meghatározó szereplőjévé vált.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben