Az olasz Enzo Ferrari versenyautó-tervező és versenyző által alapított vállalat először csak versenyautók gyártását tűzte ki célul, az első közúti Ferrari, a 125S jelzésű modell 1947-ben készült el. Az olasz vállalat utcai modelljei hamar népszerűek lettek, a Ferrari kultuszautó lett a tehetős vásárlók, különösen a fiatal vevők körében, a kis példányszámú szériák iránt a hosszú várakozási idő ellenére is jelentős kereslet alakult ki, a Ferrarik üzleti sikerében jelentős szerepet játszik a márka kialakított imázsa - írta az MTI.
2014-ben a brit Brand Finance tanácsadó cég a Ferrarit választotta a világ legerősebb márkájának.
A márka sikereihez a Forma-1 autóverseny Ferrari-csapatának teljesítménye is jelentősen hozzájárul; a Ferrari modellek gyártása továbbra is az olaszországi Modenához közeli Maranellóban folyik, ahol a vállalat központja is található.
Hullámzó eredménnyel zárult évek után a Ferrari jelenlegi teljesítménye kedvezően alakul.
Az olasz luxusautó-gyár tavalyi adózott eredménye 38 százalékkal, 400 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 290 millió euróról.
A Ferrari tavaly 8014 autót adott el, 4,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, miközben bevétele 9 százalékkal 3,1 milliárd euróra emelkedett.
Az olasz járműgyártó az idei évre még több, 8400 autó eladásával számol a tavalyit meghaladó, 3,3 milliárd eurós bevétel mellett.
A Ferrari a múlt év elején kivált anyavállalatából, a Fiat Chryslerből, és önálló részvénytársasággá alakult.
Röviddel a milánói tőzsde pénteki kereskedésének zárása előtt 0,40 százalékos pluszban állt a Ferrari árfolyama.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre