Magyarországról július 9-től a hét négy napján, csütörtöktől vasárnapig indulnak éjszakai járatok az Isztriára és Dalmáciába, visszafelé is ezeken a napokon lehet utazni. Az északi partszakaszon Rijeka, Opatija, Pula és Rovinj, a dalmát régióban Zadar, Biograd na Moru, Pakostane, Pirovac, Sibenik, Trogir és Split érhető el zöld busszal.
A magyar utasok Budapesten és Siófokon is fel tudnak szállni a járatokra. A fővárosból kevesebb mint hét óra alatt a tengerpartra érhetnek a nyaralók távolsági busszal, a Balaton-partról pedig megközelítőleg öt és fél óra az út a legközelebbi vízparti úti célig, Rijekáig.
A FlixBus az elmúlt hetekben kezdte újraindítani hálózatát. A vállalat Budapest és Zágráb között is helyreállította a távolsági buszos kapcsolatot, a horvát belföldi járatok szintén elindultak. Ennek köszönhetően egy átszállással számos további nyaralóhely érhető el az Adriai-tenger partján, például a Krk-sziget, Vodice, Makarska vagy Dubrovnik is. A nyaralójáratokra egyirányú jegyek 6 399 forinttól érhetők el. Az utasok akár az indulás előtti 15-ik percig átfoglalhatják jegyüket egy későbbi járatra.
Nemrég a RegioJet személyszállító magánvasút-társaság is bejelentette, hogy naponta közlekedő, Magyarországról is közvetlenül igénybe vehető járatokat indít Prága és Rijeka. Az éjszakai járatok június 30. és szeptember 26. között közlekednek. Magyarországon a vonatokra kizárólag a csornai állomáson lehet fel- és leszállni a RegioJet vagy a magyarországi üzemeltető, a Continental Railway Solution Kft weboldalán előre megváltott menetjeggyel.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót