A Blackberry vezérigazgatója, Thorsten Heins szerint rendkívül csalódottak a negyedéves eredmény miatt. A vezérigazgató szerint egy sor új változást fognak végrehajtani, hogy felvegyék a versenyt a hardware piacokon, és hogy átalakítsák a kiadásaik struktúráit. A cég 4500 alkalmazottjától akar megválni és a vállalati és üzleti szférára szeretne koncentrálni a lakossági ügyfelek helyett.
A cég jelentése szerint 5,9 millió okostelefont adtak el ebben a negyedévben, de csak 3,7 millió után könyvelhettek el bevételt, mert a többi vásárlás már előre kifizetett megrendelés volt. Ezzel összevetve a szintén okostelefonokat gyártó Apple 9 millió okostelefont adott el a múlt héten három nap alatt az új 5C és 5S szériájából.
A Blackberry részvényei a rossz negyedéves teljesítmény hírére a múlt héten mélyrepülésbe kezdtek a tőzsdén. A tőzsdei zuhanást csak az állította meg, hogy a cég legnagyobb részvényese, a Fairfax Financial bejelentette, hogy felvásárolja a céget.
A Blackberry hétfőn írta alá az előzetes egyezséget a Fairfaxszal, a megállapodás szerint a Fairfax részvényenkénti 9 dolláros áron, összességében 4,7 milliárd dollárért fogja megszerezni a Blackberry irányítását. A negyedéves jelentés kiadása után, a New York-i tőzsde megnyitása előtt a Blackberry részvényei 8 dollár körüli áron álltak.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben