A Nestlé édességgyártó óriás leáll alacsony cukortartalmú terméke gyártásával, mert az elmúlt két évben, amióta kapható, nem nyerte el a vásárlók tetszését - írta a BBC. A Milkybar Wowsomes a vállalat újfajta cukorfeldolgozási technológiáját alkalmazta, amely porózusabbá tette a cukorkristályokat, így csökkentve közel harmadával azok nagyságát.
Az édességgyártókra egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a kormányok annak érdekében, hogy mérsékeljék a termékeik cukortartalmát, mert az egészségkutatók szerint túl sok cukrot fogyasztanak az emberek. A Milkybar Wowsomes a Nestlé első olyan terméke volt, ami reagált erre a jelenségre. Egyes iparági szakértők az újdonság piaci bevezetésekor úgy gondolták, hogy az áttörést hoz a csökkentett cukortartalmú édességek körében.
Stefano Agostini a Nestlé egyik vezetője például arról beszélt, hogy a Milkybar Wowsomes lehetővé teszi a szülőknek gyermekeik egészségesebb életre szoktatását, hiszen egyszerre adhatnak nekik finomságot és kevesebb cukrot. Szerinte ezzel cége hozzájárult ahhoz, hogy az berek egészségesebben éljenek a jövőben. A bukás nyomán most arról tájékoztatott a cég, hogy új módszeren dolgoznak a kisebb cukortartalmú édességek előállítására.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért