A Lego csoport alelnöke a befektetést azzal indokolta, hogy a vállalatcsoport a válság ellenére is több mint 20 százalékkal növelte a forgalmát tavaly. Jesper Hassellund Mikkelsen hozzátette, hogy a nyíregyházi gyár a 2014-es megnyitás óta lépésről lépésre fejlődött, és most eljuthatott oda, hogy a fröccsöntő kapacitása 50 százalékkal, a csomagolási kapacitása pedig 30 százalékkal nő. A nyíregyházi építkezés 2023-ban ér véget, a gyár területe több mint 70 ezer négyzetméterrel bővül.
A világhírű dán építőjáték-gyártó magyarországi cége 2008-ban jött létre. Nyilvános beszámolója szerint a Lego Manufacturing Kft. forgalma 2019-ben meghaladta a 37,5 milliárd forintot, 2020-ban pedig megközelítette a 47 milliárd forintot. Mindkét évben túlnyomórészt export értékesítésből származott a bevétel. A nyereség tavalyelőtt meghaladta az 1 milliárd forintot, tavaly megközelítette az 1,5 milliárd forintot.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Saját aranyukra fáj a németek foga