Száz megrendelést kapott keskeny törzsű repülőgépekre is egy helyi légicégtől.
A megrendelők közül az egyik, az Emirates légitársaság közben megrendelést adott az európai Airbusnak is ötven A380-as típusú óriás utasszállítóra.
A múlt hét elején még nem volt biztos, hogy a Boeing időben előrukkolhat-e a 777-essel, miután a Boeing dolgozói leszavazták az új kollektív szerződés tervezetét.
A világ két legnagyobb repülőgépgyára, a Boeing és az Airbus között idén is éles a verseny a fellendülőben lévő piacon. A Boeing idén eddig kevesebb nettó új megrendelést szerzett, de jobban áll a szállítással, mint vetélytársa.
Az amerikai vállalat idén november elejéig 957 nettó megrendelést kapott, és 530 repülőt adott át a megrendelőknek. Az Airbus idei új nettó megrendelés-állománya 1215 volt október végén, de közben csak 504 gépet tudott átadni.
A Boeingnek összesen 4800 megrendelése volt utasszállító repülőgépekre e hónap elején, az Airbusnak 5400.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Közel 100 év után vitte vissza a könyvtári könyvet, hihetetlen összeget kellett volna fizetnie

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Narancssárga listán az oroszok: 43 ország állampolgáraira vet ki beutazási korlátozásokat az Egyesült Államok

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Annyian tüntetnek Belgrádban Orbán Viktor barátja ellen, hogy ki lehet tenni a megtelt táblát

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal
