A kínai China Eastern légitársaság fogja a jövő héttől a világ leghosszabb közvetlen légi járatát üzemeltetni, a gépek Kína és Argentína között közlekednek majd - jelentette be az argentin kormány szerdán.
December 4-től kezdődően a China Eastern hetente két alkalommal indít járatokat Sanghajból Buenos Airesbe. Az argentin kormány adott erre engedélyt, amelyet az ország hivatalos közlönyében ismertettek.
Kapcsolódó
Sanghaj és Buenos Aires csaknem pontosan a földgömb átellenes oldalán találhatók.
A kínai légitársaság becslése szerint a 20 ezer kilométeres távot Buenos Airesig 25,5 óra alatt tudják teljesíteni, míg a visszautat 29 óra alatt.
Viszont nem egy non-stop útról van szó, a Boeing 777-300ER típusú repülőgépek kénytelenek lesznek műszaki okokból kitérőt tenni és leszállni az új-zélandi Aucklandben - írta az Aero című szaklap. Az utasszállítót ott feltankolják, illetve lecserélik a személyzetet, és az utasok is elhagyhatják a fedélzetet a mintegy kétórás megálló alatt.
A China Eastern közvetlen járata konkurenciát jelent a Lufthansa német légitársaságnak, amely Frankfurton keresztül átszállási lehetősséggel kínál csatlakozó járatokat Sanghaj és Buenos Aires között.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet