Romániában csaknem 16 százalékkal nőtt a járműgyártás az első negyedévben, miután a két gyártó, a francia Renault tulajdonában levő Dacia és az amerikai Ford összesen 136 301 járművet szerelt össze - idézi az MTI a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap cikkét.
A Dacia 75 437, a Ford pedig 60 864 autót gyártott. Az első két hónapban még csak 1,9 százalékos volt a növekedés. Márciusban a két gyártó együttvéve 57 019 autót szerelt össze, ami a tavalyi év harmadik hónapjához képest csaknem 43 százalékos növekedés. Ebből 34 743-at a Dacia és 22 276-ot a Ford gyártott.
Kapcsolódó
A gyártóknak már több mint két éve nem volt ilyen jó eredményük a termelést illetően, hiszen a márciushoz hasonló termelési adatot legutóbb 2019 második felében jegyeztek fel, amikor még sem a koronavírus-járvány, sem az elektromos félvezetők hiánya nem nehezítette a gyártást. Felidézte, hogy 2020-ban két hónapig a járvány miatt, 2021-ben pedig ugyanilyen hosszú ideig az elektromos félvezetők hiánya miatt kellett szüneteltesse a termelést a Dacia és a Ford a romániai üzemeikben. Tavaly egész évben a két gyártó 420 755 járművet állított elő, 4 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. 2019-ben 490 412 járművet gyártottak, ami 2,9 százalékos növekedés volt az előző évhez mérten.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán