Az illetékes ausztrál bíróság ideiglenesen megtiltotta a dél-koreai Samsung Electronics táblaszámítógépének értékesítését a kontinensnyi országban - jelentette a BBC. Ezzel az Apple újabb győzelmet aratott a két vállalatóriás gigászi szabadalomsértési csatájában, amelyet kilenc ország bíróságai előtt vívnak április óta. A Samsung az Apple legerősebb versenytársa az okos telefonok és a táblakomputerek piacán, miközben bérgyártóként üzemeiben gyártja az amerikai vállalat készülékeit.
Az Apple azzal vádolja a Samsungot, hogy Garaxy Tab 10.1-es táblagépéhez az amerikai vállalat érintőképernyő-technológiáját vette át - engedély nélkül. Ezt az álláspontot fogadta el az ausztrál bíróság, amely a koreai vállalat szempontjából a lehető legrosszabbkor, a kárácsnyi szezon előtt veteti le a boltok polcaikról a cég ketyeréjét.
A meccs egyelőre kettő-nullra az Apple-nek áll, ugyanis korábban sikerült elérnie, hogy Németországban, Európa legnagyobb piacán is betiltsák a Galaxy Tap 10.1 értékesítését. Ez az ügy hamarosan a fellebbviteli bíróság előtt folytatódik. A Samsung a múlt héten jelezte, hogy le akarja állíttatni az iPhone forgalmazását Franciaországban és Olaszországban, mert szerinte az Apple okos telefonjába az ő 3G-s átviteli szabadalmait lenyúló technikát építenek.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga