Augusztusban például 88 ezer vállalkozás kapta meg rövidebb idő alatt a jogszerűen visszajáró forgalmi adóját, összességében 168 milliárd forintot. Az adóhivatal differenciált kockázatelemzési rendszere a biztosíték arra, hogy míg a tisztességes vállalkozások gyorsabban kapják vissza az őket megillető adót, addig az áfacsalók nem károsíthatják meg az államkasszát.
Idéntől a kockázatelemzők munkáját ráadásul még több online eszköz segíti, hiszen már minden számlára, még a lakosság részére kiállítottakra is, rálát az adóhivatal, így már az áfabevallás benyújtása előtt, a számlaadat beérkezését követően, azonnal kiszűrhetők a gyanús ügyletek - mondta.
A statisztika is alátámasztja, hogy mennyire hatékony és eredményes a kiutalások jogszerűségi vizsgálata. Idén az első félévben a bevallások 35 százaléka (a több mint 130 ezer bevallásból 46 ezer) esett át részletesebb kockázatelemzésen. Ellenőrzés csak indokolt esetben, a kockázatelemzési-rostán is fennakadó adózóknál, indult, azoknál, akiknél az adatok alapján valószínűsíthető volt a jogosulatlan visszaigénylés.
Magyarország is jelentős versenyelőnyre tehet szert, hiszen az áfa gyorsabb kiutalása a beruházások ösztönzése, az export növekedése mellett még az építőipari fejlesztéseknek is újabb lendületet adhat.
Az államtitkár felidézte, hogy a kkv-k az eddigi 75 nap helyett 30 nap alatt megkaphatják az őket megillető összegeket. Az adózási előéletük alapján megbízhatónak minősített kis- és közepes vállalkozások ennél is hamarabb juthatnak a visszaigényelt összeghez, esetükben ugyanis 30 napról 20 napra is rövidülhet a kiutalási idő. Azok a vállalkozások, amelyek a tisztességes adófizetők és a költségvetés kárára megsértették az adószabályokat, és emiatt kockázatos adózóknak számítanak, továbbra is 75 napon belül kaphatják csak vissza az áfát - emlékeztetett Izer Norbert.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Saját aranyukra fáj a németek foga