Egyértelmű, hogy a brexit az egységes piac miatt nem csupán a brit cégeket érinti kedvezőtlenül, de minden olyan európai társaságot is, amelynek üzleti terveit és működését a változás befolyásolja. A bizonytalanság közepette a tényekre alapozva kell felkészülni a változásokra, hiszen a kereskedelmi kapcsolatok és a szolgáltatások áramlása biztosan fennmarad majd, a cégeknek pedig elsősorban ezen új keretekre kell koncentrálniuk a politikai viták közepette is - közölte Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary vezérigazgatója.
Az RSM számításai szerint a cégek hatoda már most is érzékeli a brexit hatásait, további harmada pedig érintetté válhat, ahogy a kilépési folyamat tényleges megkezdődik. A válaszadó cégek leginkább a költségeik növekedésétől tartanak, a közvetlenül érintett vállalkozások 60 százalék arra számít, hogy üzletvitelének költségei emelkednek majd, 50 százalékuk szerint a változás eredményességüket is befolyásolja.
Kapcsolódó
Az Egyesült Királyságban is érdekeltséggel rendelkező cégek az egységes európai piacról való megállapodás miatt aggódnak leginkább. A legfontosabb kérdés számukra a teljes európai piachoz való hozzáférés - ezt a kutatásban résztvevő vállalkozások 29 százaléka nevezte prioritásnak. Ezt követi az adóösztönzők és kedvezmények rendszerének területe (22 százalék), és a munkaerő szabad áramlásának jövőbeni szabályozása (22 százalék). Utóbbi aggályok nem alaptalanok: az elmúlt fél évben 50 ezer uniós állampolgár hagyta el Nagy-Britanniát, a piac már munkaerőhiánytól tart.
A brit cégeknek nem jósolnak túl sok jót a válaszadók: 58 százalék szerint egyértelműen kedvezőtlenebb lesz ezen cégek helyzete a brexit miatt. Az Egyesült Királyságban befektetést tervező cégek negyede (25 százaléka) felülvizsgálja terveit, 9 százalék inkább más európai piacot választ korábbi célterülete helyett.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga