A gázvezetéknek a túlnyomórészt a Balti-tenger fenekén húzódó, az oroszországi Viborgtól egészen a németországi Greifswaldig vezető 1230 kilométeres nyomvonala már szinte teljes egészében elkészült, a dán felségvizeket keresztező 120 kilométeres szakasz kivételével.
Az oroszországi gázmezőket az európai fogyasztókkal összekötő vezeték megépítését erősen ellenezte Washington mellett az orosz gázszállítások két korábbi tranzitországa, Lengyelország és Ukrajna is. Washington Oroszország európai gazdasági és politikai befolyásának az erősödésétől tartva igyekezett megakadályozni a projekt kivitelezését, a két tranzitország pedig bevételének elveszítését fájlalja.
A projekt kivitelezése tavaly decemberben állt le, amikor Washington szankciók alá helyezte a munkálatokban részt vevő vállalatokat, közöttük a csővezeték fektetését végző hajók üzemeltetőjét, a svájci-holland Allseas vállalatot.
A dán energiaügyi minisztérium mostani döntésével a pozíciójukat horgonnyal rögzítő hajók számára engedélyezte a vezeték fektetésének folytatását. A washingtoni szankciók továbbra is érvényben vannak a magasabb technológiai szintet képviselő, önmagukat hajtóműveik erejével automatikusan pozicionáló hajókra vonatkozóan.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben