Az európaiak legnagyobb félelme, hogy az energiaválság okozta magas infláció miatt zavargások törnek ki a következő hónapokban – derül ki a YouGov legfrissebb nemzetközi kutatásából. A francia válaszolók közül viszont tízből négyen azt mondták, szívesen látnák viszont a sárgamellényes tüntetőket az utcákon. 

Széleskörű a leszakadás

Minden ötödik válaszolónak hozzá kellett már nyúlnia a megtakarításaihoz, minden tizedik válaszoló pedig kihagyott legalább egy étkezést az árak emelkedése miatt. Sokan már most küzdenek a megélhetéssel, a legtöbben pedig úgy gondolják, egy elhúzódó válsággal állunk szemben, amelynek még nem látjuk a végét. A válaszolók harmadánál is többen mondták azt, nem tudják, mikor lehet vége a jelenlegi válságnak.

A legfontosabb téma a megkérdezettek számára a megélhetési költségek emelkedése volt. A lengyel és a német válaszadók többsége azt mondta, több helyen is vásárol élelmiszereket, hogy mindenből a legolcsóbbat tudja megvenni. A két ország válaszolóinak többsége szerint ezen a télen visszavesznek a fűtésből, hogy ne kapjanak magas számlákat – írja az Euronews.

A felmérésből az is kiderült, hogy a négy ország állampolgárai nem bíznak abban, hogy kormányuk képes lesz kezelni a válságot. Miközben az emberek egyre bizalmatlanabbak a politikai pártokkal szemben, az ellenzék – beleértve a populistákat is – jól jöhet ki a válságból. A brit Munkáspártba vetett bizalom 20 százalékkal magasabb, mint amit a Konzervatívokba vetnek, a franciaországi válaszolók szerint pedig a Nemzeti Tömörülés lenne a legalkalmasabb a válságok kezelésére.

A megkérdezettek ugyan Oroszországot okolják elsősorban a válság miatt, sokan megemlítették az energiavállalatokat és a saját kormányukat is. A többség szívesen felgyorsítaná az átállást a megújuló energiaforrásokra, és úgy gondolják, a megújulókkal lehet elérni az igazi energiafüggetlenséget.

Az adatfelvételt Franciaországban, Németországban, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban végezték július végén, 7000 ember megkérdezésével.