Strasbourgi plenáris ülésén a testület 331 szavazattal, 126 ellenszavazattal és 12 tartózkodással mellett foglalt állást amellett, hogy a vízummentesség révén a koszovói állampolgárok bármely 180 napos időszakban 90 napig tartózkodhatnának az Európai Unióban vízum nélkül abban az esetben, ha biometrikus útlevéllel rendelkeznek. A tartózkodás célja üzleti út, turizmus, vagy családlátogatás lehet, munkavállalás nem.
A koszovói vízummenteség megadása nincs hatással az egyes uniós tagállamok Koszovó státuszával kapcsolatos magatartására. Öt tagállam ugyanis - Ciprus, Görögország, Románia, Szlovákia és Spanyolország - továbbra sem ismeri el Koszovót önálló államként. Mint közölték, a lépést az indokolja, hogy Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia számára 2009-ben, Albánia és Bosznia-Hercegovina számára pedig 2010-ben bevezették a vízummentességet, így Koszovó maradt az egyetlen balkáni ország, amely állampolgárainak még mindig vízumra van szüksége az unióba utazáshoz.
Kapcsolódó
A javaslat életbe lépéséhez az Európai Parlament és a tagállamok szakminisztereiből álló Tanács megállapodása is szükséges, de mivel az utóbbi még nem alakította ki álláspontját.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást