Sajtóértesülések szerint még sem olyan rózsaszín az USA-ban készülő M1A2 Abrams tankok megvásárlása a lengyel hadseregnek, mint amilyen felhajtással bejelentették az üzletet - derült ki az onet.pl cikéből. Állítólag még a kormánykoalíció domináns pártjában, a radikális jobboldali Jog és Igazságosságon (PiS) belül is megkérdőjelezik a fegyvervásárlást.
A nemzetvédelmi miniszter Jaroslaw Kaczynskivel, a PiS elnökével, Lengyelország tényleges vezetőjével közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az amerikai csúcsfegyverből 23 milliárd zlotyért (1830 milliárd forint) 250 darabot vásárolnak. A lengyel hadsereg bármiféle közbeszerzési eljárás, tárgyalás és más költségkímélő módszer alkalmazása nélkül hozta meg ezt a döntést.
Kapcsolódó
A lengyel sajtó azonban úgy tudja, hogy Mateusz Morawiecki miniszterelnök nem értett egyet az amerikai harckocsik vásárlásával. Mindig is jobban szerette volna a részben Lengyelországban gyártott K2-s tank vásárlását Dél-Koreától, vagy a Leopard 2-t Németországból. Ezzel együtt nem fog harcba szállni az Abramsok ellen, mert ennyit nem ér, hogy elrontsa a viszonyát Kaczynskivel, aki az amerikai harckocsikat találta szexinek.
Nem hivatalos információk szerint Jaroslaw Mika tábornok volt a legnagyobb híve az amerikai tankok beszerzésének. Ő jó kapcsolatokat ápol a védelmi minisztériummal, és el tudta érni, hogy az Abrams ellen szóló érveket figyelmen kívül hagyják. Az amerikai fegyver drága és drága fenntartani, a lengyel ipar nem tud hozzájárulni az építéséhez.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok