A görög betétesek 12,2 milliárd eurót vettek ki bankszámláikról januárban az előre hozott parlamenti választások miatti bizonytalanság és a Görögország euróövezeti tagságának esetleges megszűnése miatti aggodalmak hatására - derült ki az Európai Központi Bank csütörtökön nyilvánosságra hozott adataiból. A tőkekivonás eredményeként a betétek összállománya 155,4 milliárd euróra csökkent, ami közel van a 2012 közepén beállított minimumhoz. Decemberben a görög bankokból 5 milliárd eurót vontak ki a betétesek.
Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter a Bloomberg televízióban csütörtökön sugárzott nyilatkozatában kijelentette, hogy megállt a görög bankok pénzügyi kivéreztetésének folyamata, és elkezdett visszaáramlani a tőke. Elmondása szerint csak kedden, amikor az euróövezeti pénzügyminiszterek rábólintottak a görög reformjavaslatokra, 700 millió euró friss tőkét helyeztek el a görög pénzintézetekben.
Jánisz Szturnarasz, a görög központi bank kormányzója csütörtökön megismételte, hogy a bankrendszer tőkeellátottsága jó, bár a kétes kintlévőségek miatt jelentős kihívásokkal néz szembe. A decemberi adatok szerint a kihelyezett hitelek 31,9 százalékának esetében voltak problémák.
A központi bank részvényeseinek közgyűlésén a bank éves jelentését ismertetve Szturnarasz annak a reményének adott hangot, hogy az Európai Központi Bank hamarosan felülvizsgálja és visszavonja azon döntését, miszerint refinanszírozási műveleteiben nem fogad el fedezetként görög állampapírokat. Görögország jelenleg csak a sürgősségi likviditási támogatás (Emergency Liquidity Assistance - ELA) révén jut forrásokhoz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Már zakatol az első Alstom-mozdony

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
