A Világbank jelentősen, 4,1 százalékról 3,2 százalékra rontotta a 2022-es világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését - közölte David Malpass, a Világbank elnöke. - Kemény, egymást átfedő válságok közepette kezdjük a tavaszi találkozót. Ez a koronavírus, az infláció és az orosz invázió Ukrajnában - mondta Malpass az újságíróknak tartott tájékoztatón.
A Világbank vezetője szerint ezek a tényezők a világ szegénységi szintjének növekedéséhez vezethetnek az energia-, műtrágya- és élelmiszerárak hirtelen megugrása miatt. Eközben a kamatok emelkedése lassíthatja a gazdasági növekedést és súlyosbíthatja az egyenlőtlenséget - tette hozzá Malpass.
Az IMF és a Világbank szokásos tavaszi közös ülése New Yorkban kezdődik, lényegében azzal, hogy az IMF 15 órakor nyilvánosságra hozza a globális gazdaság növekedésére vonatkozó saját előrejelzését.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők