Az ország új nevéről már egy hónapon belül meglehet a megállapodás, szeptemberben vagy októberben pedig a népszavazást is megtarthatják, így az év végére minden, a névváltoztatással kapcsolatos ügyet lezárhatnak - írta a portál.
Számos lehetőség felmerült, a szkopjei sajtó értesülése szerint azonban most az a legvalószínűbb, hogy a délszláv állam új neve Észak-Macedónia lesz. Korábban a Felső-Macedónia és az Illés-napi Macedónia névváltozat merült fel legesélyesebbként.
Kapcsolódó
Macedónia és Görögország között azóta folyik vita az ország nevéről, hogy Macedónia 1991-ben függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő.
A görögök negyedszázada tiltakoznak az ellen, hogy Macedóniát Macedóniának hívják. A kormányfők már hajlanának a kompromisszumra, immár az ENSZ is közvetít, a két országban azonban óriási indulatok feszülnek egymásnak.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt