Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy tévéinterjúban bevallotta, hogy a vasárnapi kereskedelmi zárva tartás első elemzései szerint nem sikerült elérni a kormánynak azt a célját, hogy az új törvénnyel segítséget nyújtsanak a kis boltoknak az áruházakkal vívott piaci csatájukban - tudósított a Business Insider Polska.
Morawiecki szerint Lengyelországban a gazdaság fejlődése nyomán a nagy területű boltok és kereskedelmi központok váltak a kiskereskedelem domináns szereplőivé. A vasárnapi boltzár egyik célja az volt, hogy erőre kapjanak a kis boltok, ám úgy tűnik, ez álomnak bizonyult. Néhány hét múlva pontosabb elemzések is készülnek erről.
A 2018 januárjában elfogadott törvény korlátozza a kereskedelmet Lengyelországban vasárnap és az ünnepeken. Idén csak minden hónap hónap utolsó hétvégéjén lehetnek nyitva a boltok, valamint a karácsonyt megelőző két hétvégén és a húsvét előtti vasárnap. Jövőre ennél is szigorúbb lesz a tilalom. A kis boltok nyitva lehetnek vasárnap, ha a tulajdonos vagy családtagjai állnak a pult mögött. Emellett a törvény egész katalógust tartalmaz a kivételekről, például az internetes üzletek vasárnap is üzemelhetnek.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga