A lengyel munkaadók azt akarják, hogy állítsák vissza az országban a vasárnap kereskedelmet, ezért törvénytervezetet készítettek, amelyet elküldtek a kormánynak és a szakszervezeteknek - adta hírül a Business Insider Polska. A kereskedelem visszatérte ugyanakkor csak időleges lenne. A tervet a Társadalmi Párbeszéd Tanácsához adták be, amelyben a munkaadókon kívül képviseltetik magukat szakszervezetek és a kormány.
A munkaadók régóta követelik a vasárnapi kereskedelmet érintő jogszabályok változtatását. Az elképzelés szerint nem teljesen térne vissza a vasárnapi nyitva tartás, hanem meghatározott időkorláttal. A tervezet értelmében a vasárnapi kereskedelmi tilalmat eltörölnék járvány idejére, és annak végétől számítva 180 napig. Azokon a vasárnapokon, amelyekre ünnep esik, a boltok továbbra is zárva tartanának. A vasárnapokból kettőnek szabadnak kellene lennie a dolgozóknak.
A jogszabály szerzői azzal magyarázzák a tervezetet, hogy a járvány miatt a kereskedelmi központokban a boltok bérleti díja sem térül meg, és a bevásárlóközpontok bezárása miatt tömegesen kellene a dolgozókat elbocsátani. Így vasárnapi kereskedelmi tilalom felfüggesztése elsősorban a munkahelyek megvédését eredményezné. Emellett kényelmesebb lenne a vásárlóknak, mert a vásárlások hat helyett hét napon oszlanának el - írják a munkaadók.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Leállt az M3-as metró
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom