Lengyelországban már a július eleji elnökválasztás előtt keringtek pletykák arról, hogy átalakítások lesznek a kormánypárt, a radikális Jog és Igazságosság (PiS) berkein belül, és még az is elképzelhető, hogy a párt elnöke, az ország tényleges vezetője, Jaroslaw Kaczynski nyugdíjba vonul - emlékeztetett a gazeta.pl. Ez utóbbi hírt határozottan cáfolták, a pártelnökhöz közelálló források szerint addig marad, amíg akar (és minél tovább maradni akar).
Hiúsági okok
Az elnökválasztást végül Andrzej Duda, a PiS jelöltje nyerte meg, amit Kaczynski nagy sikernek tart - derült ki a napokban adott rádióinterjújából. Ezzel egyidejűleg találgatások jelentek meg a sajtóban arról, hogy a pártelnök ajtót mutat Mateusz Morawiecki miniszterelnöknek (ahogy néhány évvel éppen rá korábban lecserélte Beata Szydlót).
Ebben még hiúsági okok is közre játszhatnának, hiszen Morawiecki több nyelven beszél, ellentétben a PiS elnökével, járja a világot önálló nemzetközi imázst építve. Kaczynski lezárta a pletykákat azzal, hogy elárulta: lesznek személyi változások a kormányban ősszel, de a miniszterelnök a posztján marad.
Ki az ellenzék vezetője?
Eközben egy új felmérés alapján kiderült ki lehet Morawiecki vagy Kaczynski ellenfele. A lengyelek több mint 54 százaléka úgy véli, hogy Rafal Trzaskowski Varsó polgármestere, Duda elnökválasztási kihívója az ellenzék új vezetője.
Az elnökválasztás második fordulójában több mint 10 millió szavazatot szerzett, és a Rzeczpospolitának készített közvélemény-kutatás szerint csak a válaszadók 28,8 százalék gondolja úgy, hogy nem ó az ellenzék vezére. Trzaskowski a napokban Gdyniában bejelentette, hogy polgári mozgalmat indít, a részletekről a következő hetekben ad tájékoztatást.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán