Magyarországon a helyzet csak romlott azóta, hogy az Európai Parlament (EP) 2018. szeptemberében tagjainak kétharmados többségével elfogadta a Judith Sargentini által készített jelentést a magyarországi jogállamiság, demokrácia és alapvető jogok helyzetéről. Ez a véleménye Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselőnek, aki az Európai Parlament megbízásából újabb állásfoglalást állít össze arról, hogy az országban súlyosan sérülnek-e az Unió alapértékei - írja a Népszava.
Az új jelentéstervezet szerint az aggályok ugyanazok, mint négy évvel ezelőtt, sőt időközben számos új probléma merült fel, mint a médiapluralizmus és az igazságszolgáltatás függetlenségének további csorbítása. A 2018-as határozatában a képviselő-testület az alkotmányos rendszer működésétől a korrupción és összeférhetetlenségen át a véleménynyilvánítás és tudományos élet szabadságáig, 12 területen fogalmazta meg az aggodalmait.
A határozott uniós fellépés hiányában Magyarország mára választási autokráciává vált, véli a jelentéstevő.
Éppen ezért sürgeti a kormányközi tanácsot, hogy lépjen tovább a hetes cikkelyes eljárásban, intézzen ajánlásokat a kormányhoz és tűzzön ki határidőket azok teljesítésére. Mindehhez még nem szükséges a tagországok teljes egyetértése, hívja fel a figyelmet. A jelentéstevő – híven a korábbi EP határozatokhoz – ismét felszólítja az Európai Bizottságot, hogy ne hagyja jóvá a magyar helyreállítási tervet a közösségi pénzekkel való visszaélések kockázatai miatt.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!