pandémiás lezárások és korlátozások után aki csak tehette, újra belevetette magát az utazásokba. Pörögtek a repülőgépről, tenger mellől, idegen városokból feltöltött fotók a közösségi oldalakon. A megélhetési válság beköszöntével azonban kétszer is meg kell gondolni, mikor és mennyit költ az átlagember utazásra.

„Az utazni vágyók a megváltozott körülmények ellenére is kitartanak, a foglalások számában nem tapasztalható csökkenés, az utazási szokások azonban megváltoztak” – nyilatkozta a Napi.hu-nak Tóth Ákos, az Utazómajom alapítója.

A közepes kategóriájú utazások iránt csökkent a kereslet, de az olcsó utakat egyre többen keresik. Megemelkedett viszont a luxusutazások iránti érdeklődés, soha nem volt ilyen népszerű például a Maldív-szigetek – mondta el Tóth Ákos.

Érdemes még most menni

Ha kifejezetten a budapesti indulású repülőjegyeket nézzük, akkor tízezer forint körül foglalhatunk Varsóba, Brüsszelbe, Poznanba, Malmőbe, Bolognába. De húszezer forint alatt olyan helyekre is eljuthatunk mint Velence, Bari vagy éppen Málta

– mondta Tóth Ákos.

Hozzátette, a főszezonban ennél jóval többet kell fizetni a repjegyekért, így megéri tavasszal utazni. Ugyanez a szálláshelyekre is igaz, „a nyaraló desztinációk esetében a következő hónapokra még találhatunk filléres hotelárakat. Tökéletes választás lehet ilyen szempontból akár egy város a Földközi-tenger partján, akár egy sziget”.

Túl a klasszikus úti célokon

„A szinte nevetségesen olcsó repülőjegyek között ott van Szaúd-Arábia három közvetlenül elérhető városa: Jeddah, Riyadh és Dammam, de kedvező áron foglalható Tel Aviv, a jordán Amman és a grúziai Kutaiszi” – sorolta Tóth Ákos.

A tipikus ázsiai nyaraló desztinációkra vagy a karibi térségbe jelentős drágulás figyelhető meg. A tengerentúli utak közül az Egyesült Államokat érdemes még említeni az Utazómajom alapítója szerint, ide még korrekt áron találni repülőjegyeket.

Jeddah, Szaúd-Arábia
Jeddah, Szaúd-Arábia

Hozzátette, ha valaki éppen New Yorkba vágyna, arra készüljön, hogy mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha elfogadható minőségű hotelben szeretne megszállni. Célszerű a tömegközlekedéssel jól megközelíthető külvárosi részben szállást keresni, ezzel lehet a legtöbbet spórolni.

Számos desztináció esetén lehet tapasztaltabb utazók trükkjeivel élni a kiadások visszaszorítása érdekében. „Japánba például igencsak megugrott a repjegyek ára, de kihasználható, hogy a dél-koreai Szöulba két légitársaság is indít közvetlen járatokat. Onnan pedig már kedvező áron lehet eljutni Japánba. Arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben lehetőség nyílik eltölteni néhány napot a koreai fővárosban, és nem mellesleg a 18-20 órás repülés is megosztható” – mondta Tóth Ákos.

Mikor éri meg kivárásra játszani?

Az Utazómajom alapítója hangsúlyozta, minden eset egyedi, utazásonként változhat, hogy mennyire érdemes halogatni a foglalásokat, néhány klasszikus eset azonban felvázolható.

  • Ha valaki fix időpontban, fix dátumon szeretne egy tárgyalásra elutazni, akkor célszerű minél előbb, de legkésőbb két hónappal az utazás előtt megvásárolni a repülőjegyét.
  • Ha van mozgástér, lehet tolni néhány napot az utazást, akkor érdemes várni és folyamatosan figyelni a jegyárak alakulását.
„Természetesen az is számít, hogy hány légitársaság repüli az adott várost, van-e konkurencia. Célszerű a közeli repülőtereket – indulás esetében Debrecent és Bécset – is számításba venni. Nyaralójáratok esetében érdemes már 3-4 hónappal az indulás előtt nézelődni, de a legtöbb esetben ott is másfél-két hónappal az indulás előtt lesz a legkedvezőbb az ár”

– tanácsolta Tóth Ákos.

Arra is felhívta az utazni vágyók figyelmét, hogy a légitársaságok a jegyeket már többnyire poggyász nélkül kínálják, így ha valaki nagyobb méretű kézipoggyásszal vagy feladható bőrönddel utazna, akkor sokkal többe fog kerülni a jegy az eredetileg kiírt árnál.

Bajban a turisztikai szektor

Óriási bajban vannak most a légitársaságok, a repülőterek, a hotelek és a teljes iparág. „A turisztikai szektort tönkretették a koronavírus miatt hozott intézkedések, majd egy év nulla forgalom után soha nem látott érdeklődés mutatkozik az utazás iránt, miközben a cégek a munkavállalóik jelentős részét elbocsájtották, a fejlesztéseiket pedig leállították” – magyarázta Tóth Ákos.

A legnevesebb turisztikai szakemberek is sokéves felépülést prognosztizáltak, „ehhez képest egyik pillanatról a másikra mindenki eltörölte a korlátozásokat, az emberek pedig szó szerint rárepültek minden lehetőségre”.

A szektor helyzetét Tóth Ákos szerint tovább nehezíti, hogy sok külföldön dolgozó vendégmunkás a saját hazájában kezdett el időközben más munkát vállalni, például futárkodni, és sokuk maradt is az új munkájánál. Ennek következtében óriási munkaerőhiánnyal küzd a szektor: hiába nyitna ki a hotel, ha nincs elég szobalány.

„A kisebb kínálat és az infláció felnyomta az árakat főként a hosszútávú repülőjáratok és a minőségi hotelek tekintetében. Míg korábban Délkelet-Ázsia átlagosan 200 ezer forint körül volt elérhető, most a duplája számít elfogadhatónak” – mondja az Utazómajom ügyvezető igazgatója.

Az áremelkedéssel párhuzamosan ráadásul eltűntek a légitársaságok pandémia idején bevezetett kedvezményei, mint például az ingyenes lemondás vagy módosítás, újra szigorodtak a szabályok.