A tárca szerint "a Vlagyimir Putyin elnök által kezdeményezett" művelet keretében április 30-án 25 ember jött elő az Azovsztalhoz közeli házakból, további 21 ember pedig az üzem területéről, ők mindannyian azt választották, hogy a "Donyecki Népköztársaságban" maradnak - írja az MTI.
Május 1-jén nyolcvan embert evakuáltak a létesítményből, közülük a Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint 69-en döntöttek úgy, hogy a "kijevi rezsim" által ellenőrzött terültre távoznak. Őket átadták az ENSZ és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) képviselőinek, jelenleg Zaporizzsja felé tartanak, biztonságukat az úton az orosz fegyveres erők szavatolják.
António Guterres ENSZ-főtitkár a múlt héten Moszkvában és Kijevben is járt, egyebek között annak érdekében, hogy előmozdítsa az Azovsztal területén lévő civilek kimenekítését.
Ukrajna korábban többször azzal vádolta meg Oroszországot, hogy Mariupol lakosait erőszakkal orosz területre telepíti át. Az orosz hatóságok ezt tagadják és azt állítják, hogy "humanitárius folyosókat" nyitnak a menekülők számára mind Oroszország irányába, mind Ukrajna belseje felé.
Moszkva szerint az Azovsztal az utolsó olyan létesítmény Mariupolban, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk az orosz erőknek. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter először április 21-én tett bejelentést az Azovi-tengeri kikötőváros "felszabadításáról", hozzátéve, hogy az acélmű bevételéhez még három-négy napra lesz szükség. Putyin elnök "emberiességi megfontolásból" elrendelte akkor, hogy ostrom helyett tartsák blokád alatt az acélművet.
Az Azovsztal 11 négyzetkilométeren elterülő létesítményében hétszintes földalatti alagútrendszer húzódik, amelyben Sojgu szerint több mint kétezer fegyveres tartózkodik. Gyenyisz Pusilin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője hétfőn azt mondta, hogy mintegy négyszáz külföldi zsoldos van a föld alatt. Ukrán források szerint mintegy ezer civil is a helyszínen lehet.
A RIA Novosztyi hétfőn a luhanszki "népi milíciára" hivatkozva hétfőn közölte, hogy a "felszabadított" Rubizsne városban az ukrán hadsereg által agyonlőtt civilek holttestére bukkantak. Számokat az orosz állami hírügynökség nem közölt.
Orosz híradások szerint az ukrán fegyveres erők hétfőn nehézfegyverekkel lőtték a Donyec-medencének a szakadárok által ellenőrzött több települését.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben