Már pénteken az amerikai védelmi minisztérium is jelezte, hogy az orosz invázió sokkal lassabban halad, mint azt előzetesen várták. Eredetileg azt jósolták, hogy az orosz hadsereg 48 óra alatt megszállhatja Kijevet is, de szombaton még mindig nem jutottak előrébb a kezdeti frontvonalakhoz képest.
A brit fegyveres erők vezetője, James Heappey szombaton elmondta, hogy a brit értékelés szerint Oroszországnak eddig egyetlen célpontját sem sikerült elfoglalnia a csütörtökön kezdődött ukrajnai invázióban.
"Még Melitopol is ukrán kézen maradt, amelyet az oroszok állításuk szerint bevettek, de nem látunk semmit, ami ezt alátámasztaná" - mondta Heappey a BBC rádiónak a Reuters szerint.
"A harcok ... amelyekről Kijev külvárosából az éjszaka folyamán beszámoltak, úgy tudjuk, hogy csak orosz különleges erők és ejtőernyős osztagok harca volt" - közölte a brit hadsereg vezetője.
"A valóság az, hogy a Fehéroroszországból és északról érkező páncélos hadoszlopok, amelyek Kijevet akarták bekeríteni, még mindig északon vannak, mert feltartóztatta őket ez a hihetetlen ukrán ellenállás" - mondta a miniszter.
Az Ukrinform szerint már legalább 3000 orosz katona veszett oda a támadásban, az ukrán áldozatokról egyelőre nem adtak friss tájékoztatást.
"Több mint 55 órányi ellenállás. Védőink teljesen megsemmisítették az ellenség terveit. Ma reggelig több mint 3000 orosz megszállót öltek meg. Több mint 200 megszállót ejtettek fogságba. A foglyok száma egyre nő. Nem számítottak ilyen visszavágásra és ellenállásra" - mondta Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter. A részletekről ismertette, hogy több száz páncélozott járművet semmisítettek meg, köztük több mint 100 orosz harckocsit. Elmondása szerint csak pénteken 7 helikoptert lőttek le Stinger-rendszerekkel. (Az ukrán védelmi erők jelentéseit nem erősítették még meg más felek.)
Jönnek a fegyver felajánlások
James Heappey elmondta, hogy Ben Wallace brit védelmi miniszter pénteken 25 másik országgal folytatott megbeszélésen vett részt, amelyen mindannyian megállapodtak abban, hogy további katonai vagy humanitárius segítséget nyújtanak Ukrajnának. Közölte, hogy ezek a nemzetek együtt fognak dolgozni azon, hogy kiderítsék, hogyan lehet ezt eljuttatni az ukrán védelmi erőkhöz.
Szombaton - a Sky News szerint - Hollandia bejelentette, hogy 200 Stinger rakétát - hordozható légvédelmi rendszert - szállít Ukrajnának. Pénteken már Lengyelország, Litvánia és Franciaország is küldött lőszereket, légelhárító rakétákat és egyéb katonai felszereléseket a védelmi erőknek.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők