Görögország nemzetközi hitelezőinek képviselői már a hétvégén megérkeznek Athénba, hogy a megígért görög reformok első hat hónapban elért eredményeiről tájékozódjanak. Görögország tavaly nyáron állapodott meg a harmadik segélycsomagról az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel.
Az államcsőd szélén álló Görögország szigorú feltételek mellett, kemény reformok végrehajtása után kaphat összesen 86 milliárd eurót részletekre osztva. A felülvizsgálat sikeres lezárásának érdekében Görögországnak végre kell hajtania a szigorú nyugdíjreformot, fel kell állítania az új privatizációs alapot és meg kell találnia az eszközöket ahhoz, hogy 2016-2018-ban többlettel zárjon az elsődleges költségvetési egyenlege.
Görögország és egyes euróövezeti tisztségviselők szerint a hétfőn kezdődő felülvizsgálat még a jövő hónapban lezárulhat. Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup elnöke viszont korábban úgy vélekedett, hogy "inkább hónapokig, semmint hetekig" húzódnak majd el az egyeztetések.
Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke pedig úgy nyilatkozott, ha Görögország komolyan vette az ígéreteit és a reformprogramok rendben haladnak, az nagy lépést jelentene a stabilitás visszaállítása felé.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben