Elemzők szerint rövidesen egy átlagos kocka vaj ára Lengyelországban még 10 zloty (750 forint) is lehet - adta hírül a Rzeczpospolita. Nő az esélye, hogy megdől a tavalyi rekord.
Az Európai Bizottság adatai szerint a nagykereskedelem 19 százalékkal többért adja a vajat, mint tavaly: egy kilogrammért 5,8 eurót kérnek. Ugyanez a helyzet a lengyel piacon is - itt 15 százalékos a drágulás. A szakemberek az árhullám tetejét őszre várják.
Kapcsolódó
A tavalyi csúcs októberre esett, a statisztikai hivatal adatai szerint egy 20 dekás kocka vaj átlagosan 7,08 zlotyba került Lengyelországban, ami kétszerese annak, amit 2015-ben kellett fizetni. Ehhez a csúcshoz már nem sok hiányzik. Ha folytatódnak a jelenlegi tendenciák, akkor a kiskereskedelemben egy kocka vaj ára megközelítőleg 8,8 zloty lesz. Lehet olyan vajdaság, ahol eléri a 10 zlotyt is 20 deka vaj ára.
A fotó forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán